Ehhez több tízmillió eurós beruházást tart szükségesnek a TMH Hungary Invest Zrt.-n keresztül 50 százalékban tulajdonos Transmashholding Csoport (TMH) vezérigazgatója, Kirill Lipa, aki azt is elmondta, hogy a szerződésektől függ majd, hogy az üzemben konkrétan mit fognak gyártani és a foglalkoztatottak száma a piac alakulásának függvényében jelentősen növekedhet.
A másik 50 százalékos tulajdonos, a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) tulajdonosa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig arról beszélt, hogy a Dunakeszi Járműjavító fejlesztése jelentősen hozzájárul a magyar GDP-hez, valamint a magyar beszállítói hálózaton keresztül, illetve várhatóan Magyarországra települő további beszállítók révén
komoly nemzetgazdasági hozzáadott értéket jelent.
Kirill Lipa, a százezer embert foglalkoztató orosz holding vezérigazgatója egyebek mellett azt mondta: „A dunakeszi gyárat úgy fogjuk továbbfejleszteni, hogy képes legyen bármilyen utasszállító vasúti jármű kibocsátására a személyszállító vasúti kocsiktól kezdve a villany- és dízelmozdonyon át a metrókocsikig.” Hozzátette: „Ehhez jelentős, több tízmillió eurós beruházást kell végrehajtani a termékek minőségének javítása és a kínálat bővítése érdekében.”
Emlékeztetett rá, hogy a TMH Hungary Kft. (melynek tulajdonosai azonosak a TMH Hungary Invest Zrt. tulajdonosaival) több mint 1 milliárd euró értékben 1300 személyszállító vasúti kocsit szállít az ENR egyiptomi vasúttársaság részére, amelyből 680-at, négy év alatt Dunakeszin fognak legyártani. „Sok spekuláció jelent meg arról, hogy a TMH az egyiptomi szerződés megvalósítása érdekében szállt be a Dunakeszi Járműjavító Kft. megvásárlásába. Ugyanakkor ez nem csak Egyiptommal, hanem azzal a törekvésünkkel függ össze, hogy piacvezető vasúti járműgyártó legyünk Magyarországon, majd terjeszkedjünk Európában” – fogalmazott a vezérigazgató.
„Erre a gyártóegységre azért van szükség, hogy a TMH hatékony gördülőállomány lehetőségeit kiterjesszük az európai piacra” – hangoztatta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) tulajdonosa, az igazgatóság elnöke hangsúlyozta, hogy